Az ősszel megszerzett Sch liga bajnoki cím megvédésének szándékával most is benevezett a csapat a kolesz bajnokságba. Hogy ezekről a meccsekről miért nincs említés a blogban, az nagyon egyszerű. Mert nem érdemesek rá :) Sajnos az idei szervezés rendkívül gyenge, a bajnokság pedig színvonaltalan. Pár mondatban összefoglalhatóak a történtek:
A két 6-os csoportban zajló bajnokság ki tudja melyik csoportjában a 2. helyen zártunk. ehhez mindössze 3 meccset kellett lejátszanunk az 5-ből, ugyanis két ellenfél sem tudott kiállni. A háromból kettő komolytalan meccs volt, egy 11-5ös és egy 15-0 (utóbbi csapat simán tesiből felmentett kategória) győzelem sikeredett ezeken. Az egyetlen komoly ellenfél régi jó testvércsapatunk, a Songoku volt. Az őszi szezonnal ellentétben, amikor kétszer is megvertük őket, ráadásul egyértelműen, megérdemelten, ezúttal kikaptunk 7-4-re egy esős meccsen. Ez a meccs az idei szezon egyetlen szépséghibája,itt tényleg katasztrófa volt amit nyújtottunk. A 7-4 még egész jó, tekintve, hogy 7-1 is volt. Ráadásul a Songoku idén teljesen széthullóban van, a 4. ligában teljesen esélytelenek a feljutásra. Így különösen csúnya a vereség. De egy szar meccs egy szezonban belefér :)
A szervezők ígérete szerint nemsoká lebonyolítják a végjátékot, arról bővebb elemzés lesz, remélhetőleg pozitív előjellel :) Ugyanis csoportbeli második helyünk ellenére a címvédés a cél, mondjuk egy Songoku ellen megnyert döntővel :)
Utolsó kommentek