Rég frissült a blog, már 3 meccset is játszottunk azóta, de pótoljuk a lemaradást, hiszen tudjuk, hogy az ultráink alig várják a beszámolókat :)
Lassan egy hónappal ezelőtt, a szezon 3. meccsén, két győzelemmel, hibátlan mérleggel a hátunk mögött először utaztunk a Hausmann utcába a szezon során. Ellenfelünk a Viharsarok nevű csapat volt, amely ugyanazt a két csapatot verte meg mint mi addig, viszont nagyobb gólkülönbséggel. Az azóta elért eredményeik alapján is feljutásra esélyes csapatról van szó. Nehéz meccsre számítottunk tehát, annál is inkább, mert több hiányzónk is akadt, egy szem cserénk a Dankó újonc Gáti volt. Sajnos tényleg nehéz meccs lett, de egyáltalán nem úgy, ahogyan gondoltuk.
6-5-ös vereséget szenvedtünk egy olyan meccsen, amit akár 8-3-ra is megnyerhettünk volna. A félidőre több gólos hátrányt (1-4 ha jól emlékszem) szedtünk össze úgy, hogy két öngóllal segítettük az ellent, mindkettő elég peches volt, mentésből lett öngól, mindenki el tudja képzelni :) A második félidőben elég jól kapaszkodtunk, többször voltunk 1 gólos hátrányban, végül mégsem sikerült az egyenlítés, köszönhetően a sok-sok kihagyott helyzetnek. A meccs után kapásból 6 kapufát tudtam emlékeimből összekotorni, de lehet, hogy több is volt, én pl. 3at biztos lőttem. A meccset kapufával kezdtük, kapufával fejeztük. Még a meccs utolsó támadásánál is kapufát lőttünk, ha bemegy, x-re mentjük. De ha nincs, a vége zakó.
A meccs pozitívumai: Gáti góllal debütált; azóta megelőztük a Viharsarkot :)
Gólszerzőink: Pötty 2, Balázs, Gáti, Szalonna 1-1-1
Mivel már úgysem tudnátok visszaemlékezni, most nincs szavazás, a Man of the Match címet Sanyinak adom, aki mindig kurvajól véd, ezen a meccsen sem rajta múltak a dolgok.
Utolsó kommentek